Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Megcsaltak.

Megesik, hogy az ember mindent elveszít. Egyetlen hibás döntés, egyetlen átkozott másodperc tört része alatt egy egész életet romba dönt. Végeláthatatlan folyamatok kezdete, megannyi szenvedés és gyötrelem origója, adott pillanatba sűrítve. Nincs visszajátszás, nincs második lehetőség, nincs újból átgondolt választás. Nem marad más, csak a következmények nyomasztó terhe, mégpedig életünk végéig. A legfájóbb, hogy ezt a bizonyos döntést néha nem is mi magunk hozzuk meg. Megcsaltak, és az életem a feje tetejére állt. Üdvözöllek a világomban!

Hárman, párban

mille_plateaux 2014.01.11. 11:20

Sokszor hallottam a hűtlenséggel kapcsolatban, hogy a harmadik fél sohasem hibás, hogy a kapcsolatba történő belépése csak okozat, amely folyamat eredendője alapvetően a párkapcsolat már meglévő problémáiban keresendő. Annak ellenére, hogy nem tudok nem egyetérteni ezzel az érveléssel, valamiért mégis úgy érzem: két ember (többnyire) jól működő érzelmi életét jelentős mértékben képes befolyásolni egy külső, nem kívánt erő. Így történt ez valahogy esetünkben is; adott volt egy alapvetően jól működő kapcsolat, amely több évnyi szerelemből és stabil együtt járásból nőtte ki magát végül házassággá, mégpedig oly módon, hogy az említett időszak alatt tulajdonképpen sohasem került nagyobb hullámvölgybe, gödörbe. Az első komolyabb megingás több okra is visszavezethető, de tény, hogy igazán komoly fordulatot akkor vett a történet, amikor feltűnt az a bizonyos harmadik fél a színen.

A helyzetünk olyan szempontból speciális, hogy Nóri és én egyazon cégnél dolgoztunk már a kezdetek óta, igaz, nem egy területen, de mégis csak egy vállalatnál éltük a mindennapjainkat. Ennek persze meg volt az az áldásos hatása, hogy sokszor tudtunk együtt eltölteni néhány lopott pillanatot, ugyanakkor számtalan esetben éreztem úgy, hogy jobb lenne, ha más-más helyről "kapnánk" a fizetést; az otthoni beszélgetések egyre többször szóltak a cégről, továbbá a felmerülő munkahelyi problémák megoldásában sem mindig értettünk egyet, emellett (nem elhanyagolható szempontként) a kollégák közül is volt olyan, aki a kelleténél többször próbált meg manipulálni mindkettőnket. No és persze ott voltak a vállalati bulik, amelyek alapvetően nehéz pillanatokat szülnek, különösképpen akkor, ha az ember neje csinos és fiatal; férfi legyen a talpán, aki teljes lelki nyugalomban képes azt végignézni, ahogyan a rendesen lealjasodott (nem egy esetben korunkbeli, tehát potenciális ellenfélként definiálható) "kollégák" a tánc közben teljesen véletlen módon megtévelyednek, és comb, illetve fenék tájon érintik azt a nőt, akiért a férj bármit megtenne. Annak ellenére, hogy sohasem voltam féltékeny típus, ezek a helyzetek egy olyan, addig rejtett érzést hoztak bennem felszínre, amely a későbbiekben a kapcsolat zátonyra futásának egyik alapvető okává vált. Nem kell különösebb dologra gondolni: sohasem csináltam jelenetet, de minden ilyen momentum egyfajta fájdalomként egészen a velőmig hatolt, és egyszerűen nem értettem, hogy miért nem próbál ez ellen Nóri maga is tenni, amikor jól látja, hogy milyen hatással van rám mindez. Annál is inkább érdekes volt a dolog, mert a tucatnyi kolléganő éppen olyan vehemensen próbálta meg rám vetni magát adandó alkalommal, ahogyan az Nóri esetében a férfiakkal történt, mégis, nekem minden esetben sikerült kezelnem ezeket a helyzeteket, ezért talán joggal vártam el, hogy mindez kölcsönösen így történjen. Volt persze olyan próbálkozó, aki túlment még ezen a határon is: ha azt mondom, hogy férfi és nő között bizonyos életkor felett már nem lehet őszinte barátság, akkor talán nem tévedek nagyot. Az persze csak egy dolog, amikor két ellenkező nemű ember jóban van egymással, és a közös munka miatt közvetlen viszony alakul ki, de ha ez túllép egy adott határon, akkor szerintem óhatatlanul megjelenik a féltékenység, különösképpen, ha erre a kacsintgató szerencsavadász még rá is tesz egy lapáttal, végletekig próbára téve ezzel a férj türelmét. Ha mindezt, kvázi bónuszként még végig is kell néznie az embernek, ráadásul nap mint nap, akkor szerintem jogos elvárással él a férj a neje felé, hogy valamelyest igyekezzen változtatni ezen a nem éppen idilli helyzeten, mielőtt elszabadulnak az indulatok.
Nóri azonban sajnos nem így gondolta mindezt; azt ugyan a mai napig nem tudom, hogy direkt csinálta-e, vagy valóban nem vette észre, mennyire idegesít a kialakult helyzet, de az tény, hogy érdemben soha nem tett semmit annak feloldása érdekében. Természetesen mindez rettentően megviselt: egyrészről nyugtattam magam, hogy nincs okom a féltékenységre, hiszen semmilyen konkrétumot nem fedeztem fel, ami bizonyítékként szolgált volna egy esetlegesen fennálló viszonyról, másrészt viszont ott volt a kétség, hogy mi lesz, ha egy adott pillanatban mégis "túl szorossá" válik ez a fene nagy barátság. Minderre katalizátorként gyógyult rá az a kezdetben még kimondatlan elvárás részemről, amelyet a szülői házból hoztam magammal: hiszem, hogy egy házasságban nem tehet az ember olyat, amivel a másikat bántja, ezért ha - példának okáért - egy harmadik fél túlzottan bizalmas módon közeledik, illik azt saját felismerés által vezérelve, önként, akár erővel is leszerelni, még mielőtt arról egyáltalán a párunk tudomást szerez. Természetesen mindezt magamra nézve is kötelezőnek tekintettem, ennek megfeleleőn a kapcsolatunk alatt számtalan esetben kellett meghúzni köztem és az "érdeklődő" hölgyek között a vonalat, helyenként igen kemény módon. Tettem mindezt úgy, hogy egy percig sem kételkedtem ennek helyességében, és egy pillanatra sem játszottam el a gondolattal, hogy mi lenne, ha mégis engednék a csábításnak. Ebből adódóan, amikor hosszú hónapok fokozódó gyötrődése után is azzal szembesültem, hogy Nóri nem képes, vagy nem akarja korlátozni ezt a (szerintem) túlzottan személyes, egyértelműen közeledő magatartást, nem bírtam tovább, és kitálaltam. Sajnos nem azt kaptam, amit vártam, sőt: annak ellenére, hogy soha, egyetlen szóval sem tettem megkötéseket azzal kapcsolatban, hogy hova menjen, kivel menjen, és mit csináljon az együtt töltött évek alatt, Nóri úgy gondolta, hogy rosszul ítélem meg a helyzetet és "csak" féltékeny vagyok, amire valójában semmi okom, ezért hát hallani sem akart arról, hogy átértékelje az adott munkatárssal fennálló kapcsolatát. Ebből adódóan változás sem történt, a helyzet tovább fokozódott, bennem pedig egyre inkább kezdett érni feszültség és a düh a betolakodóval szemben: habár nem láttam helyesnek, úgy éreztem, nincs más választásom, mint finoman tudtára adni, hogy a magatartása nem kívánt, ezzel végleg egyértelműsítve, hogy nem látom szívesen a feleségem közelében. Nos, utólag mindez hiba volt, mert innentől kezdve a helyzet lesüllyedt a kamaszok játékának debil szintjére: a vetélytárs még inkább rátett a nyomulásra (abba nagyvonalúan belesz@rt, hogy egy gyönyörű feleség és két gyerek várta otthon), amely következtében gyakorlatilag teljesen elborult az agyam, és ekkor már követelve "kértem" Nórit, hogy normalizálja a helyzetet. Sajnos Ő továbbra sem látott az egészben semmi furcsát, így teljesen magamba roskadtam, ami hosszabb távon is borítékolta a folyamatos feszültséget, a sértettség velőt rázó érzését. Az i-re azt a bizonyos pontot egy céges rendezvény tette fel, amelyen a saját feleségem többet táncolt az ominózus kollégával, mint vele, és összegészében nézve is mindvégig nagyobb figyelmet szentelt rá, mint rám. Ennél a pontnál valami megtört bennem, és innentől már nem tudtam megállítani a lavinát. Összevesztünk, és életünkben először tiszta erőből kiabáltunk egymással. Ő nem értette, mi a bajom, hiszen állítása szerint engem szeretett, én azonban nem értettem, hogy ha ez így van, mégis mi a jó büdös francért nem ezt érzem, és miért igazolják meglátásom helyességét a puszta tények is? A vitánk nem tartott sokáig, de rányomta a bélyeget a következő hetek, hónapok történéseire: habár látszólag mindketten megbocsátottunk egymásnak, és Nóri is felfogta, hogy mindez így nem mehet tovább, paradox módon a helyzet továbbra sem változott. A féltékenység folyamatosan egyre mélyebbre tolta bennem maró tüskéjét. Egyre többször fakadtam ki, egyre gyakoribbá váltak a viták, olyan semmiségeken, amelyeket előtte észre sem vettünk, és mindezeknek "köszönhetően" kialakult egy olyan feszült hangulat, amely teljesen beitta magát a hétköznapjainkba. Néhány hónap elteltével ráébredtem, hogy változtatnunk kell, ha nem akarjuk, hogy végleg megromoljon a kapcsolatunk, de ezzel a felismeréssel ezúttal is egyedül maradtam. Nóri továbbra sem látott kivetnivalót a drága kolléga közeledésében, és látszólag arról sem vett tudomást, hogy az illető a pofátlanság határát régen túllépve próbált meg nyomulni: nem egyszer találtam a drága barátomat Nóri irodájában lebzselve, szemmel láthatóan jó hangulatban nevetgélni, miközben engem a feleségem néhány perccel korábban még azzal rázott le, hogy dolgoznia kell, nincs ideje még néhány percre sem összefutni valamelyik eldugott szegletben, egy kávé, vagy egy lopott csók erejéig. Sajnos általánosságban is jellemzővé vált, hogy Nóri már a szabadidejét is igyekezett egyedül tölteni, olyan szokásokat és hobbikat vett fel, amelyek - nyilván teljesen véletlenül - rendszeres elfoglaltságot jelentettek számára, így még kevesebb időnk maradt arra, hogy szembe nézzünk a probléma valódi okával, egyben megpróbáljunk rá együtt, közös erővel megoldást találni. Közel 9 év után valahogyan nem ezt várná az ember. Nem adtam fel, és számtalanszor próbáltam meg tisztzni a helyzetet, amelyek révén erős kompromisszumokat kötöttem magammal szemben, de semmi sem segített, Nóri sértett "független" nőiessége teljesen felülírta a józan értékítéletét. Ekkor már 10 munkanapból 10 úgy telt el, hogy alig láttam az idegtől, kezdtem teljesen szétesni, a korábbi, magabiztos férfiből csak egy frusztrált, állandóan feszült kiskamasszá váltam. Minderre csak rátett a munkahelyi problémák halmaza, amely csak fokozódott azáltal, hogy akadtak olyanok, akik észrevették azt, amit Nóri továbbra sem volt hajlandó tudomásul venni, a nyomuló kolléga pedig természetesen csak vigyorgott a bajsza alatt, és élvezte a helyzetét. Egyesek rá is kérdeztek a dologra, és mi tagadás, ez már tényleg csak olaj volt bennem a tűzre. Nóri minden próbálkozásom ellenére továbbra sem tett semmit, illetve mégis: folyamatosan tagadta, hogy bármi lenne közte és a kollégája között, és hiába próbáltam meg belőle kicsikarni bármit, akár egy vallomást is, nem tágított afelől, hogy szeret, és csak én képzelem be az egész dolgot magamnak, ugyanakkor önkéntelenül is távoldott tőlem, nap mint nap. Rájöttem, hogy ha Tőle várok megoldást, azt sajnos sohasem kapom meg, ezért nekem kellett tennem valamit, még akkor is, ha nem én okoztam az alap problémát. Igyekeztem intelligens kiutat keresni, nem a hasonló helyzetekben általános, erőszakos megoldáshoz nyúlni, különösképpen, mert tudtam, hogy egy, a vetélytárssal történő fizikai összecsapásnak - függetlenül annak végkimenetelétől - nem lenne jó vége sem a munkám, sem a Nórival való kapcsolatomat illetően. Megpróbáltam a legjobb eredménnyel kecsegtető, egyben legnehezebb dolgot: minen erőmmel igyekeztem legyőzni magamban a féltékenységet, és őszintén hinni Nórinak. Nem volt könnyű, sőt, elképesztően nehéz volt minden pillanat, de egy idő után látszólag már nem feszélyezett a konstans módon fennálló, idegtépő helyzet, cserébe gyakorlatilag minden erőmet az kötötte le, hogy uralkodjak magamon. Nem vitatkoztam Nórival, nem vontam kérdőre, nem szítottam a feszültséget, és a kolléga irányában is "megszűntem" ellenségesnek lenni, bár mindez csak egy tudatos döntés eredménye volt, egyáltalán nem tükrözte a valódi szándékomat, érzéseimet. Iszonyatos energiámba került a mindennapok során lefojtani a tudatomat és a lelkemet, valamint visszafogni magamat olyan esetekben, amikor talán még a legbárgyúbb ember is tajtékozva üvöltött volna a méregtől, de úgy tűnt, megérte az erőfeszítés: nagyon lassan, de határozott módon normalizálódni kezdett a helyzet, és szerencsére a kolléga lendülete is alább hagyott: látva, hogy már nem húzom fel magamat olyan szinten, mint tettem azt korábban, kezdett visszavenni a nyomulásból, és talán nem tévedek, ha azt mondom, hosszú hónapok munkájával sem sikerült olyan közel kerülnie Nórihoz, mint azt korábban tervezte, ezért hát könnyebb préda után nézett. Fel természetesen soha nem adta, éppen ellenkezőleg: jól láthatóan igyekezett minden alkalmat kihasználni a későbbiekben is, hátha összejön az a régóta vágyott kóbor numera, de ekkorra szerencsémre már Nórinak is leesett a nyilvánvaló, így pedig nem sok esély maradt a sikeres csábításra.


Valami azonban megtört közöttünk, és már nem működött úgy a kapcsolatunk, mint régen: mélységesen csalódtam Nóriban, és ez a gondolat nem hagyott nyugodni. Abszolút szerencsének éreztem a helyzetünk ilyen irányú változását, és tudatosságot maximum csak a saját szemszögemből véltem felfedezni a probléma feoldását illetően. Ez pedig nem tetszett, mégpedig nagyon nem, ráadásul minden erőmet elvette a korábbi cicaharc: fiatal éveim alatt mindig kerültem ezeket a szituációkat, mert úgy gondoltam, nincs értelme kűzdeni olyanért, aki nem képes felismerni, ha megpróbálják elcsavarni a fejét. Erre most, közel tíz évvel később ugyanebbe a csapdába futottam bele, de itt már nem hagyhattam annyiban a dolgot, hiszen nem csupán egy lányról volt szó, hanem a szerelmemről, a feleségemről, arról a nőről, akinek boldogan mondtam igent, akivel a gyermekeimet szerettem volna felnevelni, aki kitöltötte az egész életemet, és akiért bármit feláldoztam, amire szükség volt. A kapcsolatunk - minden igyekezetem ellenére - megszenvedte ezt az időszakot: habár folyamatosan javult a helyzetünk, és újra eltűntek a felhők a fejünk fölül, mégis rettentően távolinak tűnt már az a bizalomra épülő, szerelem által körbefont "komfort" érzés, ami korábban kettőnk között a kezdetektől jelen volt. Nem tudtam elfogadni, hogy nem tett semmit, amikor szükség lett volna rá, és hogy kis híján a tényleges szakításig fokozta a feszültséget. Megroggyant bennem az iránta érzett bizalom, az a bizalom, amely addig az egyik alappillére volt a kapcsolatunkak, és amely nélkül nem tudtam, éa mind a mai napig nem tudok elképzelni sem gyermekvállalást, sem hosszabb távú együttélést. Részletekbe menően visszatekintettem az elmúlt időszakra, amely következtében tudatosult bennem a tény: teljesen kifordultam önmagamból, a korában rám minden helyzetben jellemző érzelmi stabilitás már a múltté volt. Éreztem, hogy valamin azonnal változtatnom kell. Szakítani nem akartam, hiszen szerettem Nórit, ugyanakkor haragudtam is rá, amiért ilyen helyzetbe sodorta a kapcsolatunkat. Magamat egyenesen gyűlöltem a féltékenységem miatt, de akkor is - és most is - úgy gondolom, jogosan éreztem azt, amit. Végső mentsvárként (kiindulva a probléma gyökeréből) úgy döntöttem, hogy otthagyom a munkahelyemet. Az elhatározásomat csak erősítette, hogy éppen ekkor ajánlkozott egy lehetőség, amely ha jobb nem is volt, mint a meglévő állásom, nem tűnt vállalhatatlan kompromisszumnak azért, hogy újra helyre álljon kettőnk között az őszinte érzelmeken alapuló, nem erőből önmagunkra kényszerített bizalom. Igen, a bizalom: úgy éreztem, ha megadom neki azt a teret, amelyet korábban - önmagam számára is észrevétlen módon, akaratlanul - kezdtem szépen lassan elvenni tőle, Nóri is belátja majd, hogy szabad ember, mindig is az volt, és én csak annyit vártam el tőle, amennyit magam is önként felvállalok ebben a kapcsolatban, kettőnk szerelméért.

A régi csapatot magam mögött hagyva, az új munkahelyre kerülve már néhány hét után kiderült, hogy nem volt rossz a gondolat, mert egyre könnyebben viseltem a hétköznapokat, holott tisztában voltam vele, hogy vélhetően ugyanúgy flörtölgetnek Nórival, mint azelőtt, mégis, a nap végére össze tudtam szedni magam annyira, hogy mire találkoztunk, már az voltam, akit annak idején megismert. Belül, a lelkem mélyén persze továbbra is tépett a bizonytalanság, ideges voltam és feszült, de megpróbáltam leplezni, bízva abban, hogy előbb-utóbb végleg feloldódik közöttünk a feszültség, és úkjra önmagunk lehetünk mindketten ebben a kapcsolatban. Ennek fényében teltek a hetek és a hónapok, és minden nap egyre jobb lett. Azután robbant a bomba: az egyik nap végérvényesen szembesültem azzal, hogy mit tett. Gyakorlatilag a cégtől való távozásom után azonnal (vagy azzal közel azonos időben) találkozgatni kezdett egy kollégával... de nem azzal, akire mindvégig gyanakodtam, hanem egy másik, addig lapító, végletekig óvatos és sunyi módon közeledő taggal. Nem hittem el, ami történt, kis híján beleőrültem a felismerésbe. Visszagondolva, persze, már másképp mutatott minden: korábban is volt egy-két gyanús momentum a srác körül, de (tekintve, hogy barátnője volt, és hűséges típusúnak mutatta önmagát) nem feltételeztem rosszat. Írhatnám, hogy ez az ember ilyen, vagy olyan, de nem teszem, mert nincs értelme. Nyilvánvaló módon az érzéseim miatt amúgy sem tudnék objektív lenni, de nem is az Ő lélektanának mélyelemzése a bejegyzésem alapvető célja. Gyakorlatilag amúgy sem több, mint jellemtelen, ócska pinavadász, aki kisfiús sárm mögé bújva sunyít, felelősséget komoly kapcsolatban nem vállal (éppen ezért nem is tud egyről a kettőre lépni), de alkalom adtán pontosan azt mondja egy nőnek, amit az hallani akar, függetlenül attól, hogy mi is a valóság. Pont, nagyjából ennyi, több karaktert nem érdemel, csak egy statiszta ebben a sz@r, több felvonásos drámában.

Jóval fontosabb szerep hárult egy további, igen csak aktív résztvevőre, amely típus - úgy hiszem -, minden megcsalásba torkolló kapcsolatban tetten érhető, név szerint a "szingli barátnő" néven ismeretes károkozó. Nem tisztségem a 30-as éveikre jelentős súlytöbbletet felhalmozó, ennek megfelelően 0, azaz nulla darab 2 napnál nagyobb időtartamú kapcsolatot felmutatni képes nők (illetve ugyanilyen jellemzőkkel bíró férfi társaik) savazása, de a helyzet sajnos megkívánja. Ezek az emberek nagyjából olyanok egy hullámvölgyben lévő kapcsolat számára, mint a cián kapszula: ha a problémás helyzetben lévő felek akár csak egyike is rendelkezik ilyen jellem(telen)vonásokkal bíró "baráttal", borítékolható a bukta, különösen, ha a manipulált fél (esetünkben Nóri) jó szokásához híven nem ismeri fel a "tanácsokban"rejlő veszélyeket. Sajnos az mit sem segített, hogy én magam tisztában voltam vele, hogy egy harmadik ember véleményének kapcsolatba történő bevonása kockázatos lépés, ezért hát a barátnő kettőnk között történő felemlegetése éppen olyan következményekkel járt, mint a korábbi próbálkozóval kapcsolatos törekvéseim: semmivel. Pontosabban, csak egy újabb feszélyező elemmé vált a kapcsolatunkban, így hát dönthettem, hogy hagyom, had manipulálja kedve szerint a feleségemet, vagy szóvá teszem ezt Nórinak, és emiatt jól összeveszünk. Megpróbáltam mindkettőt, az eredmény már ismert.
Ne szépítsük a dolgot: az, hogy végül Nóri egy másik ember karjaiban kötött ki, alapvetően kettőnk hibája, ugyanakkor nem tudom nem észrevenni, hogy milyen irányba terelte ez a "jó szándékú" tanácsadó a folymatot. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha akkor, ott, abban a helyzetben, amikor a feleségem számára adódott egy szerető tartásának lehetősége, nem attól a b@szatlan (én kérek elnézést) harmincastól kér tanácsot, akkor teljesen más felé mozdul minden. Ha Nórit nem azzal traktálják, hogy "ez így nem kapcsolat", "nehogy már ő mondja meg, hogy mit csinálhatsz", "sz@rjál már rá", "miért hagyod, hogy korlátozzon, szabad nő vagy","látom, hogy tetszel XY-nak, szerintem tök jó pasi, miért nem engeded magadhoz közelebb","múltkor is kérdezgett rólatok", stb., akkor talán a saját eszére hallgat, és nem olyan forrástól vár megerősítést, aki a saját életének felépítése helyett inkább másik ember(ek) életébe ugat bele. Azt természetesen mondanom sem kell, hogy a lebukást követően nyilvánvalóvá vált az is, hogy ez a drága barátnő az első időktől kezdve tisztában volt mindennel, és ami még szebb, aktívan részt is vett a találkozók lebonyolításában, szervezésében. A "nincs lakás", illetve az "alibi kellene" témakörök ezzel le is voltak tudva. Félreértés ne essék: tudom jól, hogy a megcsalásért kizárólag Nóri a hibás, hiszen Ő hozta meg a konkrét döntést. Nem is akarom mosdatni, sőt, de azt - sajnos utólag - fel kellett ismernem, hogy a kapcsolatunk helyreállítására tett kísérletek sikertelenségében nagy szerep hárult mind a korábbi próbálkozóra, mind erre a konkrét "barátnőre", aki napi szinten manipulálta Nórit, és vele együtt kettőnk helyzetét. Bevallom, a kezdeti időkben nem tulajdonítottam jelentős szerepet utóbbinak (ami nyilvánvalóan hatalmas hiba volt), mert úgy gondoltam, Nóri van annyira tapasztalt, hogy átlásson a szitán. Alapvetően ez így is van, hiszen értelmes, okos, önmagáért bármikor kiállni képes nő, jelen esetben azonban (talán) már annyira vágyott a saját álláspontjának velem szemben történő megerősítésére, hogy miután megkapta azt egy harmadik féltől, már kétségek és átgondolás nélkül vett át mindent, amit az ominózus "retek" kolléganő (újfent én kérek elnézést) szájából hallott. Ebben a helyzetben pedig már csak egy szikra kellett ahhoz, hogy egy váratlanul, ugyanakkor régi ismerősként a látókörbe kerülő, mindenhez bólogató "hódító" célt érjen.

Tanulság? Az nincs, a célom mindössze az volt, hogy rávilágítsak arra a tényre, hogy egy párkapcsolat sohasem "csak" két ember viszonylatában zajlik, ennek megfelelően egy esetleges krízis esetén sem szabad figyelmen kívül hagyni a környezet reakcióit, sajátosságait. Ha annak idején időben kapcsolok, és felismerem, hogy a próbálkozó ténylegesen nem érhet célt Nórinál, maximum engem bosszanthat, talán sohasem jutunk el a konkrét megcsalásig. Ha hamarabb felismerem, hogy Nórit manipulálják, és ezt a fenyegetést is okosan, nem erőből, a nyílt őszinteséget felvállalva próbálom megoldani, hanem indirekt módon közelítek a problémához, szintén jó eséllyel elkerüljük a törést. Sajnos mindez nem így történt, de a leckét megtanultam, még ha kis híján rá is ment az eddigi életem.

Címkék: fájdalom hűtlenség szerelem féltékenység megcsalás harmadik fél

66 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://megcsaltak.blog.hu/api/trackback/id/tr965752561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alfréd76 2014.01.13. 12:46:34

Hajjaj, de ismerős ez a szitu. Feleségemnek volt egy nagyon jó barátnője, együtt élték a szingli létet. De az élet kissé elsodorta őket, feleségem sikeres lett a szakmájában (közgazdász), a barátnő egzisztenciálisan semerre sem tudott haladni, feleségem csinos maradt, barátnő elhízott, szétesett, feleségem találkozott velem, barátnő "szingli" maradt. Az a fajta szingli, aki úgy csinál, hogy ez mennyire jó, remek, és igazából helyénvaló életforma, de látszik rajta hogy a lelke mélyén utálja ezt, és gyűlöli azokat, akiknek megy az, ami neki nem.

Sokáig duruzsolt a feleségem (akkor még barátnőm) fülébe, hogy ne adja fel magát, megkötöm, és különben is, én mekkora csélcsap vagyok. Ezt onnan tudtam meg, hogy egyszer megkérdeztem, hogy hol a barátnő, mire párom elmondta, hogy elege lett belőle, és elküldte melegebb éghajlatra... Persze tény, hogy a páromat olyankor találták meg a jótanácsok, amikor amúgy nagyon stabil volt a kapcsolatunk - nálatok, ha jól látom, éppen ez volt másként.

Barátnő megvan még? Erre vagyok most a leginkább kíváncsi...

fotengelyszimering 2014.01.13. 13:02:38

@mille_plateaux: Már vártam a következő bejegyzésedet. A bejegyzésedre érkező kommentek pedig különösen érdekelnek.

Mindig és mindenhol lesznek olyanok, akik csak meg akarják szerezni a másét, státuszától függetlenül. Sőt, egy "elkötelezett" megszerzése jobb, mert így egy másik egyén értékes kincsét kaparintják meg a csábítók.

A volt cégnél, ahol dolgoztam, egy új kolleginára egész férfiraj repült. Több jegyes párról hallottam, akik pillanatok alatt buktak ebben a környezetben.
A feleken múlik csak, hogy ellenállnak-e a kintről érkező, nyilvánvaló célú marketingnek.

Balf* barátnő(k) esete...Deja vu...
Sajnos én is szívtam olyan barátnőktől jövő "tanácsadás" miatt, akik érdekes módon a saját életükben éppen bebuktak, de a mi kapcsolatunkat mélyen tudták elemezni, mi miért rossz.
Pl. az egyik barátnő a telefonban sírva őrjöngött, mert rájött egy ordas turpisságra a vőlegényét illetően...
Talán az emberi irigység vagy simán a fogadatlan prókátorság vezeti őket...passz.

mille_plateaux 2014.01.13. 15:12:24

@Alfréd76:

Mivel munkatársak, így meg van még, sajnos. Remélem, a szerepe erodálódott már a "semleges" szintre. Mostanában nem érzem a hatását, de az a baj ezzel a típussal, hogy mindig akkor bukkan fel újra a színen, amikor a legkevésbé lenne rá szükség.

@fotengelyszimering:

Kissé elhúzódott az írás, de az ünnepek alatt is voltak történések, amelyek feldolgozása újabb néhány napba telt részemről. Erről később, részletesebben is írok majd.
A kommentekre, véleményekre én is kíváncsi vagyok. Hátha ide keveredik egy megrögzött, feminista szingli.

Alfréd76 2014.01.13. 23:16:46

Uhh, én nem bírnám ki, hogy ezek után ugyanott dolgozzon... Ugyanazokkal...

mille_plateaux 2014.01.14. 08:06:03

@Alfréd76:

Ha valami igazán nehézzé teszi a felejtést, akkor ez az. Első körben hallani sem akartam róla, hogy akár még egyszer is bemenjen oda melózni, de azután kénytelen voltam leszállni a földre, és a realitások talaján állva vizsgálni a helyzetet.

- Az új esélyért cserébe jogosan várhatom el, hogy ne menjen oda többé, de mi a garancia arra, hogy munkaidőn kívül nem találkoznak?

- Ha kizsarolom a váltást, megint csak egy sz@r szemét leszek, így a drága barátnő újabb ászt kap a kezébe.

- Mivel Nóri most elég jó helyen van végzettségéhez és életkorához képest, szinte biztos, hogy rosszabb állást kapna, mint a jelenlegi. Sajnos elég erős a jellemében a karrierista vonal, ezért borítékolható, hogy durván megviselné az anyagi helyzetet, illetve pozíciót is érintő veszteség. Mindez előbb, vagy utóbb negatívan hatna a kapcsolatunkra, mert tudat alatt engem hibáztatna az új körülményekért. Kicsit így vagyok ezzel én is, minden nap visszasírom a korábbi állásomat.

Az előzőek okán nem ragaszkodtam az azonnali váltáshoz, de a szükségességét nem vitatom, sőt, egyre inkább érzem elkerülhetetlennek. Az a probléma az általam követett, nem kényszerítő, kvázi demokratikus hozzáállással, hogy könnyű vele visszaélni, hiszen akár évekig is elódázható a váltás, a kényelmi / anyagi szempontokra hivatkozva. Az én szemszögemből nézve azonban minden egyes nap egy kín, hiszen ki tudja azt feldolgozni, hogy minden egyes otthoni vita magában hordozza egy esetleges, újbóli "egymásra tálalás" veszélyét? Ilyen körülmények között az ember óhatatlanul is konfliktus kerülővé válik, ez azonban a személyiségre, az önbizalomra, az egészséges mértékű magabiztos fellépésre gyakorol igen csak negatív hatást.

Ezt hívják úgy, hogy a 22-es csapdája.

Megvalósító Macska · http://megvalositas.blog.hu/ 2014.01.14. 16:01:59

Én, mint nő, azt vettem észre, ha rossz volt egy kapcsolat, és már (még nem tudatosan) kifelé akartam belőle jönni, akkor kérés nélkül akadtak udvarlók. Ha jó a kapcsolat, az olyan, mintha rá lenne tetoválva a homlokomra, hogy FOGLALT, és nem is próbálkozik senki, meg sem kérdezik, van-e valakim. Ha szakítottak velem, valami éteri, megmagyarázhatatlan erő mindig elintézte, hogy azonnal emailt küldenek, rám írnak cseten, találkozni akarnak, anélkül, hogy tudnák, hogy felszabadultam...

Viszont... biztos megéri minden nap egy kín azért, csak hogy ne add meg a "barátnőnek" az örömét? Nóri csalt meg Téged, mégis Te vagy az engedékeny? Egyelőre nem látom értelmét... De kitartást! A Te döntésed, és talán lesz eredménye is. Bár én ebben nem hiszek, de attól még bármi lehet, meg annak az ellenkezője is... Hátha jól sül el, ezért is jövök olvasni. :)

mille_plateaux 2014.01.14. 16:30:21

@Megvalósító Macska:

Szerintem inkább azért van ez így, mert amíg minden rendben körülötted, észre sem veszed az apró jeleket, finom közeledést. Persze, az is igaz, hogy látszik az emberen, ha nem optimális az élete, ez is lehet zöld lámpa egyesek számára.

Az pedig, hogy Ő csalt, és én teszek engedményeket, valóban paradoxon. Átkozottul vesztesnek is érzem magam emiatt, de talán fordul majd a kocka. A kapcsolatunk első éveiben fordított volt ez az egyenlet, igaz, én nem éltem vissza a ragaszkodásával, tudatosan legalábbis biztosan nem. Ha később újra minden a régi lesz, akkor azt mondom, megérte ez a kompromisszum. Persze, ha egy nap arra eszmélek, hogy újra megcsal, akkor átkozni fogom ezen időszak minden egyes percét.

Alfréd76 2014.01.14. 18:46:37

Nem tudom, nehéz... Ott van, egy olyan környezetben, ahol ismernek téged is, őt is, és ahol feltehetőleg tudják, hogy mi történt. Nap mint nap bemegy egy olyan közegbe, ahol mindenki számára te vagy a felszarvazott/sajnált fél, ő a megvetett/irigyelt csábító. Emellett ott a másik férfi - márpedig mindenki tudja, milyenek vagyunk, mi férfiak, szívesen dicsekszünk egymásnak a hódításokkal, tehát biztos sokaknak elmesélte, hogy kit, hogyan, hányszor. Emellett ott a barátnő, akinek a szerepét szerintem nem becsülöd túl egyáltalán.

Nem tudom, hogy reagálnék ilyen helyzetben. Valahol érzem, hogy helyes, amit teszel, hiszen ha ő őszinte, és tényleg szeret, megbánta amit tett, akkor ez a legjobb. Mutatja, hogy valódi esélyt kapott, valóban megpróbálsz tovább lépni, valóban bízol benne. Ha ő tényleg méltó erre, ha tényleg helyre akarja állítani a dolgokat, akkor ezt meg is fogja hálálni.

Ha viszont picit is ott van benne abból, ami a megcsalás felé vezette, akkor a magatartásod azt is mutathatja, hogy íme, ezt a szituációt is megoldotta.

De én szerintem nem bírnám. Legalábbis elmondanám neki, hogy ez a szituáció engem miért zavar, és kérném, hogy mielőbb találjon rá megoldást.

Rengeteg kérdésem van amúgy, várom a történet folytatásá... A kolléga ott dolgozik még? Tartják a kapcsolatot? Bent tudnak erről a történetről? Korábban írtad - talán kommentben -, hogy szerinted volt folytatása a dolognak azután is, hogy kiderült, ez tényleg így van? Barátnővel találkoztál azóta? Ha igen, hogy tudtad megállni, hogy ne verd debilre egy csavarhúzó nyelével?

Olga2 2014.01.15. 16:45:21

Szia!

Munkahely váltással semmi nem oldódna meg, hiszen bekerül egy új közegbe, ott új pasik kezdenének udvarolni neki, akikről Te nem is tudsz. Neki meg talán lenne annyi esze és tanult annyit a korábbiakból, hogy kitörli adott esetben a necces sms-eket. Aztán vígan azt csinál, amit akar, még csak abban sem lehetnél biztos, hogy tényleg 2 napos vidéki tréningre ment-e, hiszen nem ismered az ottani szokásokat stb.

Bocs a reális hozzáállásért.
üdv.

mille_plateaux 2014.01.15. 18:57:35

@Olga2:

Teljes mértékben igazad van, magam is tisztában vagyok ezzel.

mille_plateaux 2014.01.15. 19:06:09

@Alfréd76:

A kolléga ott dolgozik még. Hogy volt-e (van-e) folytatása a történetnek, azt nem tudom, eddig nem bukott ki semmi. A barátnővel nem találkoztam, anno volt egy szép telefon beszélgetésünk, azóta nem kommunikálunk. Mondjuk, ha meglátnám, nem is tudom, hogyan reagálnám le, és ugyanez igaz a hódítóra is. Utóbbival kapcsolatban többször eszembe jutott már, hogy érdemes lett volna beverni egyet neki. Annak idején ennél intelligensebb megoldásban gondolkodtam bosszú jogcímén, de így utólag már bánom, hogy nem vontam felelősségre.

fotengelyszimering 2014.01.16. 23:10:37

@Olga2: Szia!
Szerinted mivel tudná Mille elérni, hogy Nóri érdeklődését maximálisan lekösse és újból vonzóvá váljon a szemében? Sokfélét olvasni pl. a taktikázásról. A "biztos" unalmasabb a "a meg kell küzdened a másikért"-nél. Ha a párod más nőknek is tetszik, az is motiváló.
Magyarul, Mille tehet valamit vagy pusztán bízhat és remélhet, közben enged és szorong?

Olga2 2014.01.17. 11:37:20

@fotengelyszimering: Szia! Hát szerintem semmivel. Sajna én minél többet töprengek a saját életemen, hogy "hol romlott el", akkor mindig arra jutok, hogy észre kellett volna vennem, ez a kapcsolat nekem (az egyik félnek) nem jó.
Most itt konkrét esetben Nórinak nem jó ez a kapcsolat, neki szerelem, tűz kell legalább még egyszer.
Mille a feje tetejére állhat, megadhatna mindent Nórinak, amiről Ő (Mille) azt hiszi, hogy Nórinak szüksége van rá. De Nórinak nem erre van szüksége.

Szerintem Millének ki kellene vágnia Nórit, bármennyire is azt hiszi, hogy szereti. Túl fiatal ahhoz, hogy már most elkezdjen vergődni egy kapcsolatban.

Mindezeket évtizedes "csalós-megcsalós" kapcsolat alapján mondom, tehát saját tapasztalatból.
Millének fel kellene állnia, kiheverni a történteket és megtalálni azt a Nőt, akinek nem jut eszébe megcsalni őt, mert szereti.

Üdv, O.

Megvalósító Macska · http://megvalositas.blog.hu/ 2014.01.19. 15:48:46

@Olga2: A helyzet az, hogy egyetértek Veled. Bár nekem nincs közvetlen tapasztalatom, csak közvetett. De nekem az is elég. Ha nincs se gyerek, se anyagi függőség, szerintem egyáltalán nem gáz meglépni. Ami nagyon rossz, annál biztos csak jobb lehet. Márpedig a megcsalásnál, és a szürke zónában való vak reménykedésnél és szenvedésnél szinte bármi jobb. Szerintem.

fotengelyszimering 2014.01.20. 16:13:03

@Olga2: @Megvalósító Macska: Hűha lányok :) Annyira tisztán körvonalas és radikális a megoldási javaslatotok, szemernyi hezitálást sem érzek.
Ennyire egyszerű lenne egy tíz éves házasságot elengedni?
Reálisan nézve igazatok van, viszont a józan ész mellett ott az érzelem, a remény a boldog múlt visszatérésére, ragaszkodás a megszokotthoz, Millét -úgy gondolom- ez motiválja a kapcsolat megjavítására és nem a felszámolására.

Viszont a ti álláspontotok kijózanító mint egy hideg zuhany.

@mille_plateaux: Mit szólsz a "női oldal" véleményéhez?

Megvalósító Macska · http://megvalositas.blog.hu/ 2014.01.20. 16:20:30

@fotengelyszimering: Mint barát éltem át barátaim megcsalását, és mint gyerek a szüleim háborúját. Gyerek fejjel sem értettem, mért nem válnak el.

Pont ma reggel jött velem szembe ez a két idézet ugyanabból a könyvből:

"Az érzelem mozgásba lendült energia. Legyetek őszinték magatokhoz az érzelmeitekkel kapcsolatban, és használjátok az agyatokat, meg az érzelmeiteket a magatok javára, ne magatok ellen! (...) Az a lényeg, hogy figyeljétek meg az érzelmeiteket, ne reagáljatok rájuk."

"Tanuljátok meg használni az érzelmeiteket a gondolkodásban, de ne az érzelmeitekkel gondolkodjatok!"

Ha visszagondolok, az érzelemből való döntéseimre és a gondolkodásból való döntéseimre, a gondolkodásom döntései hoztak nagyobb boldogságot. :)

mille_plateaux 2014.01.20. 16:25:42

@fotengelyszimering:

Vártam, hogy leírd azt, amit én magam is gondolok a témáról, és meg is tetted! :) Annyival egészítem ki a dolgot, hogy ha most elhagyom Nórit, mi garantálja, hogy az utána következő lány nem ver át ugyanúgy, teszem azt, 4 év múlva? Hagyjam ott őt is, rendben van. No és a következő? Meddig menjek el? Addig, amíg találok egyet, aki valóban hűséges, esetleg annyira profi, hogy nem veszem észre, hogy kettős játékot űz? Egyébként tényleg józanító a hölgyek véleménye, és bármennyire is igaz a szavaik zöme, szeretném hinni, hogy van még esély, és nem hiába tépem magam, nap mint nap.

Alfréd76 2014.01.20. 17:01:04

Van esély, de csak akkor, ha nem téped magad nap mint nap. Ha téped magad, nem tudod elengedni, akkor ez mérgezni fog, és biztos, hogy hosszú távon ez árt a kapcsolatnak. Nem tudom, mikor történt az eset, gondolom, régebben. Ha még mindig ennyire emészt, akkor tisztáznod kell magadban, hogy túl tudsz-e ezen lépni valaha. Ha nem, akkor viszlát, bármennyire fáj, meg kell tenni.

Ha úgy érzed, menni fog, akkor vedd számításba, hogy a te lelkedet mi könnyítené meg. Ha úgy érzed, zavar az, hogy Nóri még mindig ott, ugyanazokkal az emberekkel dolgozik, akkor ezt mond el neki. Ne követelj, ne kérj, csak mondd el, hogy neked nap mint nap nehéz elviselni a tudatot, hogy bemegy, ahhoz a férfihoz, ahhoz a barátnőhöz, oda, ahol mindenki tudja. Ha a reakciója az, hogy ezzel nem akar foglalkozni (anyagi okok miatt, ahogy írtad), akkor az megint egy jelzés neked, hogy ezt talán el kellene engedni.

Nem tudom, én hogyan gondolkodnék általában, mennék, vagy maradnék. De abban biztos vagyok, hogy nem tudnék túllépni a dolgon úgy, hogy ő ugyanabban a környezetben van.

Kérdés persze az is, hogy volt-e folytatása, egyszer mintha írtad volna, hogy szerinted volt. Nos, ezt én már nem tudnám megbocsátani.

mille_plateaux 2014.01.20. 17:59:55

@Olga2:

Azt nem értem, azt a szerelmet, azt a tüzet miért nem velem próbálta, próbálja meg újra átélni? Szerinted én nem akarok szerelmes lenni úgy, mint először régen, éppen Vele? Mindennél jobban vágyok rá, de azt látni kell, hogy napi nyolc (+) óra rendszeres munka után már egyikünk sem éppen olyan, mint fiatal főiskolásként. Szerintem ez nem jó, de valahol törvényszerű állapot, ami persze nem jelenti azt, hogy nem lehet törekedni a régi varázs megőrzésére, táplálására. A gond ott kezdődik, amikor valaki - esetünkben Nóri - nem ismeri fel ezt a dolgot, csak azt érzi, hogy valami nem stimmel, nem olyan minden, mint régen, és ezért a másik feket hibáztatja. Megjegyzem, ilyenkor szerintem semmi sem elég, semmi sem jó, amit a másik tesz, mindig megmarad a hiányérzet. Esetemben persze még rá is tett a féltékenység egy lapáttal, és villámgyorsan végtelen ciklusba került a kapcsolatunk: a körülményekből eredő hiányérzetét Nóri kompenzálni próbálta a külső bókok kelleténél nagyobb jelentőségűvé avanzsálásával, ami engem feszélyezett, és ez persze csak tovább növelte a köztünk lévő távolságot, fokozva ezzel a kiindulási állapotban is tetten érhető hiányérzetet. Szép mondat volt, tudom, de jól összegzi az alap problémát.

Nagy különbség, hogy én felismertem ezt, igaz, már jóval később, mint hogy bármit is változtathattam volna a helyzeten. Persze, azért megpróbáltam, ahogyan azt a bejegyzésben már írtam.

fotengelyszimering 2014.01.20. 18:37:26

@mille_plateaux: Mille, eladhatod magad rabszolgának, hogy vezekelj, körülmetéltetheted magad, meg gyárthatsz "én bűnöm, én hibám, egy korbácsütés" listát, de ezek a te szerelmes elméd szüleményei, aki retteg az újtól, a régit, a megszokottat vágyja vissza! De az nincs már!

Nórinak vajon milyen érzés lehet együtt dolgozni azzal, akivel megcsalta a férjét, akit állítólag szeret? Nem neked kellene a levegőváltozást kérned, hanem neki, magától!

Miért hagyta Nóri a heves udvarlást, ami téged zavart és te a tudtára is adtad, ő mégis folytatta?

A szerepek már régen(!) nagyon elcsúsztak Mille, te a szerelem és a múlt boldogságához ragaszkodásod miatt olyan számodra káros megalkuvásokat vállalsz önként, ami a maradék önbizalmadat is tönkreteheti.
A végén Nóri lelép, te pedig a sérült éneddel mást fogsz büntetni önkéntelenül is.

Térj észhez és próbáld józan fejjel átgondolni a lépéseidet! Ha ilyen nüanszokon (amiket be akarsz vezetni) múlik Nórival való kapcsolatod, akkor szerinted építhetsz rá? Te már nem mered felvállalni magad, pedig a régi Mille kellett Nórinak, nem az új!

Szerintem sokat segítene egy igazi lány barát, aki fordítana neked nőről férfira, mert nagyon máshogy vagyunk bedrótozva.

Az igazán szerelmes nő tűzön-vízen átmegy a szerelméért, és Olgától idézve "akinek nem jut eszébe megcsalni őt, mert szereti."

Most pedig elmegyek Baileys-t inni. :D

mille_plateaux 2014.01.20. 19:04:36

@mille_plateaux:

Az a baj, hogy tudom jól, igazad van. Az eszem egyetért Veled, a lelkem még nem. Ki tudja, mikor jön el a pillanat, amikor mibdez megváltozik? Lesz egyáltalán ilyen?!

mille_plateaux 2014.01.20. 19:25:08

@fotengelyszimering:

Az előzőt Neked szántam, csak rosszul címeztem.

fotengelyszimering 2014.01.20. 21:16:19

@mille_plateaux: Na, 4 pohár Baileys után visszatértem. :o)
Tudod, hogy miért vagyok ilyen "okos"? Hát azért, mert magam példáján tanultam, 7,5 évig éltem egy olyan párkapcsolatban, aminek borítékolható volt a számomra fájó vége (nem megcsalásos), mégsem tettem egy kapavágást sem, hogy lezárjam.
Féltem kilépni, mert hátha nem találok még ilyet sem, meg 7,5év elég összetartó erő, meg megy ez, csak néha megbicsaklik.
Most már sajnálom.

Mille, régen kellettél Nórinak, maradj meg annak, aki vagy! Persze kompromisszumot lehet kötni, de azzal, hogy "súlytalanná" teszed magad, Nóri maradék tiszteletét is elveszíted.

Barátkozz, ismerkedj, bizonyítsd, hogy értékes ember vagy! Véletlenül sem félrekufircolásra biztatlak, azonban a kintről jövő pozitív visszajelzések téged megerősítenek, Nóri szemét talán felnyitják. Addig pedig időt nyersz magadnak és időt hagysz Nórinak is dönteni.
UFF, én beszéltem. :D

mille_plateaux 2014.01.21. 07:11:25

@fotengelyszimering:

Egészségedre! :)

Amit írtál, az sajnos igaz, és kifejezetten reális megközelítése a dolgoknak, úgy is mondhatnám, hogy azbeszem ugyanezt súgja nekem is. A gond ott van, hogy még mindig ragaszkodok, különösen, hogy látom, Ő is megpróbál mindent megtenni, hogy nekem egyszerűbb legyen, kivéve egy dolgot, mégpedig a munkahely elhagyását. Ez viszont sajnos kétféleképpen is értelmezhető: az eszem bizonyos része egyetért vele, hiszen tényleg olyan a hely, hogy reális gondolkodású ember ennyi évesen többet nem akarhat. Másrészt azonban ez örök szálka a szememben, még akkor is, ha tudom, akár egy új munka mellett is tovább találkozhatna az illetővel, ha akar, ahogyan jelen helyzetben is maradhat anélkül, hogy bármi kifogásolhatót tenne. Persze, utóbbival érvel Nóri is, nagyvonalúan megfeledkezve arról a tényről, hogy egy "idegen" munkatárssal azért jóval kisebb az esélye annak, hogy egy kapcsolati hullám völgyben egymásnak esnek, mint egy már bejáratott ex(?)szerető esetében. Hogy őszinte legyek, engem pont ez utóbbi opció idegesít: igen keményen dolgozunk a kapcsolatunk jobbá tételen, de egyes napokon, bizonyos helyzetekben ez több, mint nehéz, és Ilyenkor óhatatlanul is feszültséget szül az igyekezet. Ha egy ilyen nap után összefut a kedves kollégával, ki tudja, mi történik. Ez persze óvatosságra, talán túlzott engedékenységre sarkall, ami lassacskán a súlytalansághoz vezet. A kör bezárult.

fotengelyszimering 2014.01.21. 08:32:18

@mille_plateaux: Igen, a kör bezárult.
Az nem fér a fejembe, Nóri hogy tudja ennyire simán-egyszerűen kezelni magában a volt szeretővel való napi kontaktust, holott annak személye állandóan emlékezteti, arcába vágja az irántad érzett érzelmeinek elárulását. Kevesebbért szétmarna a szégyenérzet...azon igyekeznék, hogy messze elkerüljem a bukásom helyét. Mások vagyunk, más felfogással.
Részemről kifogytam, leülök hallgatni. Neked riszpekt!

mille_plateaux 2014.01.21. 09:19:44

@fotengelyszimering:

Ezzel le is írtad azt a paradoxont, amely a kezdetek óta foglalkoztat. Két logikus magyarázat van erre: az egyik, hogy (mivel más - más területen dolgoznak) képes elviselni ezt, a másik pedig, hogy szégyenérzete maximum a felém vetített szavak szintjén van, valójában azonban egyáltalán nem így van.

Amikor ezt leírom, majd újból elolvasom, mindig rádöbbenek, mekkora szánalmas sz@r vagyok. Nem riszpekt járna nekem, hanem egy elbaszott nagy tasli, mondjuk Apámtól.

fotengelyszimering 2014.01.21. 09:49:26

@mille_plateaux: Az ember "kívülről" könnyen dumál, abban bízik, hogy vele nem történhet ilyen. A fenét nem. Elnézésedet kérem a nagy okosságaimért!

Nem szánalmas vagy Mille, hanem még (mindig) szereted Nórit, és ez vezérel! A szerelem-szeretet pedig ugye nem a "józan keménységről" szól, hanem a jóban a határtalan boldogságról, a rosszban a reményről.

Megvalósító Macska · http://megvalositas.blog.hu/ 2014.01.21. 09:58:20

@fotengelyszimering: Egyetértés van.

Mióta megtanultam, hogy bár az érzelmek hozzánk tartoznak, de nem azonosak velünk, azóta könnyebben kezelem őket.

Van egy nagyon érdekes rockopera a témában. The Human Equation, Mille, érdemes lenne meghallgatnod. Magam is pityeregtem rajta, főleg, mert van párhuzam... lehet, hogy Téged is megindít, nem tudom.

De azt tudom, hogy jóideje én döntöm el, melyik érzelmemre hallgatok, a szeretetre, a szenvedélyre, a fájdalomra, a büszkeségre, a... Eleinte nagyon nehéz, de fejleszthető. A szenvedés és feldolgozás ideje redukálható, így a döntésképesség és a jókedv előrébb hozható. Tényleg.

Mint említettem, amikor nem érzelemből döntöttem, hosszabb távon mindig jobban jártam. Érzelemből inkább csak ugyanazokat a hibákat követtem el, rövid távú, gyenge lábakon álló sikereket értem el, melyek végül összeomlottak.

Én Nóri helyében tuti váltanék munkahelyet, ha be akarnám bizonyítani, hogy számítasz nekem. Félretenném a saját egómat, mert egy kapcsolatban nem én meg te van, hanem mi, és ennek kell lennie az alfának és omegának. Szerintem.

Volt olyan, hogy szakítottam valakivel, mert más iránt éreztem szerelmet. Mondtam neki, hogy szeretnék vele beszélni, mert megmagyarázhatatlan dolgot érzek. Mondtam, hogy szeretem, és világért sem akarnám bántani és fájdalmat okozni neki, de sajnos ez egy olyan szituáció, amit nem lehet máshogy elinténi. Mondtam, hogy más iránt érzek vonzalmakat. Végigbőgtük az egész éjszakát és másnap reggel is bőgtünk. Szar dolog beismerni. Nagyon szar. De mennyive jobb, mint megcsalni meg lebukni meg tagadni meg stb. Akkor én küzdöttem az ő bizalmáért később, de csak mint barát.

Az meg, hogy mi a garancia más emberekre? Senkire sincs garancia. De én alapjáraton úgy állok az emberekhez, hogy megbízom, amíg nem él vissza a bizalmammal. Ha visszaélt? Na bumm, a megbízható tulajdonságát true-ról false-ra állítom, és többet nem bízom rá magam. Bizonyos mennyiségű bizonyítás után vissza lehet állítani azt a változót, volt már rá példa, és azóta is szoros a barátságunk, és büszke vagyok rá, hogy küzdöt a barátságomért.

De ezzel a hozzáállásommal, hogy mindenki felé zöld úttal nyitok, bármi pletykát is hallottam előtte róla, nagyon sok jó emberrel találkoztam, és mindig csak ámulok azokon a történeteken, ki kit vert át... én meg annyi jó embert ismerek...! A hozzáállás sokat számít. Az meg szintén csak döntés kérdése. Tele van megbízható jó emberekkel, nagyszerű nőkkel és férdiakkal a világ!

Szép napot mindenkinek! :)

Olga2 2014.01.22. 10:32:37

@mille_plateaux: Mert azt újra nem lehet. 20 év próbálkozás alapján mondom:-(
A másik fő probléma a helyzettel, hogy ha egy nő csal, az baj. Ott ugyanis nem pillanatnyi "megkívánás és jóllakás" a cél, hanem érzelmek lépnek fel.

Olga2 2014.01.22. 10:37:51

@fotengelyszimering: "Az nem fér a fejembe, Nóri hogy tudja ennyire simán-egyszerűen kezelni magában a volt szeretővel való napi kontaktust".
Eleve nem tudhatod biztosra, hogy tényleg "volt" szerető-e, vagy esetleg még mindig tart...
Amúgy meg neki szégyenérzete semmi, ő nyilván azért volt benne, mert jó volt. Ha esetleg tényleg vége és nem haragban váltak el, miért "anyáznának" egymásra? Csupa szép emlék...

Én is jóban vagyok az exeimmel. Nincs szégyenérzet, miért is lenne?

fotengelyszimering 2014.01.22. 11:13:11

@Olga2: Nórinak azért lehetne szégyenérzete, mert a szeretője mindig emlékeztetné őt arra, hogy mennyire becsapta a férjét, akit állítólag szeret.
Ezt az érzést hívnám Nóri lelkiismeretének.
Nem kell utálni a szeretőjét, nem erre gondoltam.

Olga2 2014.01.22. 12:00:51

@fotengelyszimering: Na ezen a ponton igen érdekes lenne Nóri álláspontja. Legalább saját magához lehetne őszinte.
Mondjuk azt simán el tudom képzelni, hogy a férjét szereti, mint ahogy eddig is szerette, kb. mint barátot.
A szeretőt meg szerelemmel szeret(te).
Elfér egymás mellett ez a két érzés.

mille_plateaux 2014.01.22. 12:38:29

@Olga2:

Az első kérdéseim egyike volt az újrakezdésünk estéjén, hogy szerelemmel szeret-e, vagy csak megszokásból, kvázi mint egy testvért, vagy egy barátot? Azóta is számtalanszor feltettem már ugyanezt, és minden esetben azt a választ kaptam: szerelemmel szeret. Bár az előzmények tükrében igen nehéz hinni neki, de próbálok, és ebből adódik a következő kérdés: ha engem szeret, mégpedig szerelemmel, akkor hogyan csalhatott mással? Erre mindig azt mondja, hogy egy ideig azt hitte, hogy már nem szerelmes belém, és a másik iránt kezd valamit érezni, de azután ráébredt, hogy engem szeret, a másik csak pótlék volt. Amikor lebukott, akkor döbbent rá igazán erre, de már előtte is érezte, hogy rosszul döntött, saját bevallása szerint.

Olga2 2014.01.22. 14:16:39

Hát... Mindenki azt hisz el, amit akar.
Szerintem esetleg arra tényleg rájött, hogy Te ÖSSZESSÉGÉBEN jobb parti vagy neki - gyerekeknek stabilabb apa lehetsz, meg stb. életvitel szempontjából hosszútávon élhetőbb élete lehet veled, mint a munkahelyi kalandorral.
Vagy rájött, hogy a kalandor nem "ér" annyit, mint ami kellemetlenséggel egy esetleges válás járhat (feléd, rokonok, ismerősök felé). Plusz utána ott maradna egyedül mondjuk kb. 30 évesen, állhatna neki újra egy stabil párt keresni - gondolom, előbb-utóbb akar gyerekeket.
Ennél Te lényegesen kényelmesebb megoldás vagy, ráadásul azért az már kiderült, hogy huzamosan kibírjátok egymást. És ez is valami.

Bocs, de ezt a szerelem-dumát nem hiszem el, ha az ember szerelmes, észre sem vesz mást, nemhogy megcsalná a szerelmét fél éven át!

eszzé 2014.01.22. 17:41:44

@mille_plateaux:

Kedves Mille!
Még az elején találtam meg a blogodat, aztán vissza-visszanézegettem, de most jutottam el oda, hogy hozzá is szóljak az életedhez. Sok apró észrevételem és kérdésem lesz, de most először a lényeghez szeretnék hozzászólni (külön ezért regisztráltam).

A bevezető posztban azt írtad, hogy hónapokkal korábbi a történet, és azóta is eltelt két-három újabb hónap. Azóta úgy érzem, jobb esetben körbe-körbe lépkedsz, rossz esetben a személyiséged, önmagad feladása árán is próbálsz ragaszkodni valamihez, ami számodra kedves és sokat jelent.

A hasonlat, amivel érzékeltetni szeretném a helyzetedet, nem tőlem származik. Ugyanakkor nagyon pontos. Kérlek, gondolkodj el rajta:

Amikor kamasz koromban a nagymamám meghalt, nem tudtam elfogadni a helyzetet. Láttam, ahogy felőrli a betegség, tudtam, hogy menthetetlenül hová tartunk. Tehetetlennek éreztem magam. Amikor bekövetkezett az elkerülhetetlen, képtelen voltam belenyugodni a megváltoztathatatlanba. Magamat okoltam, és azt akartam, hogy minden legyen úgy, mint a betegség előtt. Alkudoztam Istennel és a szüleimmel, persze eredménytelenül. Aztán pár nap után édesapám azt mondta, hogy tudomásul kell vennem, hogy nem jön vissza. Meg kell siratni, el kell temetni, meg kell gyászolni, emlékezni kell rá, de élni kell tovább - nélküle. Tovább kell lépnem.

Kedves Mille, azt kell mondjam, hogy egy álmot kergetsz. Szeretnéd visszakapni a házasságodat (írtál is erről az egyik posztban)- olyan tisztának és meghittnek, mint a megcsalás előtt volt.
Nem tudod visszakapni. Az a házasság olyan halott, mint a nagymamám - senki és semmi nem hozhatja vissza. Soha nem lesz már olyan, mint volt.
Meg kell gyászolnod, és el kell temetned ahhoz, hogy újra élhess.

El kell fogadnod, hogy az az idilli házasság halott, Nórinak pedig azt a felelősséget is, hogy ő ölte meg.

Mindez nem kérdés. A kérdés az, hogy akarsz-e egy másik, másféle házasságot Nórival, és ő akar-e Veled. Ez a házasság már nem a feltétlen hiten és bizalmon fog alapulni - mert hiszen azon már nem alapulhat - hanem azon a felismerésen, hogy fontosak vagytok egymásnak, és rájöttetek, hogy mit is veszíthettek. Új szokásokat kell kialakítanotok:
- Nórinak vissza kell szereznie a bizalmadat, és minden pillanatban biztosítania szeretetéről és hűségéről. Ennek része kell legyen a teljes őszinteség is a történtekről. Meg kell értenie, hogy Neked rögtön a megcsalás jut eszedbe és szenvedsz, ha késik, nem veszi fel a telefont vagy túlóráznia kell. És késznek kell lennie arra, hogy enyhülést adjon az érzéseidre, hiszen ő tehet róluk.
- Te sem teheted a dolgokat meg nem történtté, de felülemelkedhetsz rajtuk, és megbocsáthatsz. Ne kérdd minden alkalommal számon a hollétét, és ne vágd a fejéhez a történteket. Helyette éreztesd, hogy szereted, hogy akarsz bízni benne, még ha nehezen megy is, vagy akár egyáltalán nem megy.
Felejteni viszont egyikőtöknek sem szabad.

Ha ebben megállapodtok, és komolyan is gondoljátok, akkor nektek kettőtöknek, közösen még van esélyetek. A régihez ragaszkodással borítékolható a kudarc.
Két dolog kell még a sikerhez: Nórinak tudnia kell, hogy nincs még egy esélye. Te pedig ne add fel önmagad, mert ezzel teljesen elveszíted a tiszteletét, és ezzel őt is.

Hosszú lesz és sok szenvedés lesz benne, és így sem garantált a siker, amit mindkettőtöknek akarnia kell. De abban biztos vagyok, hogy a régi házasság visszasírása, a jelenlegi szenvedés garantáltan bukásra van ítélve.

mille_plateaux 2014.01.22. 18:29:36

@Olga2:

Igazad lehet, de azt teljes mértékben kizárod, hogy újra belém szeretett? Volt időszak, amikor éreztem, hogy távol van tőlem, hogy mást ne mondjak, az együttlétek száma durván megcsappant, és ha volt is valami, hát azt sem élvezte egyikünk se igazán. Nem volt meg a testi kontaktus mögött a lelki háttér, és ezt minden pillanatban éreztem. Később, amikor már tudatosan kerültem a konfliktust, és próbáltam tenni a kapcsolatunkért, szépen lassan kezdett minden visszaállni a régi kerékvágásba, és ez az élet minden területén jól érződött. Pontosan ezért is ért villámcsapásként, amikor kiderült, hogy felszarvazott, hiszen ha korábban derül ki, talán meg sem lepődök, de hogy akkor, amikor mindwnvrendeződni látszik, az megdöbbentett.

Mostanában megint minden egyre jobb, és mivel több hónap telt el, egyre kevésbé valószínű, hogy csak a kezdeti, esetlegesen erőltetett, önmagából kierőszakolt lelkesedés hajtja. Ha így lenne, szerintem nem kezdeményezne, nem bújna, és éreznem kellene azt a távolságot, ami anno olyan markánsan jelen volt a mindennapjainkban.

mille_plateaux 2014.01.22. 18:31:27

@eszzé:

Köszönöm, hogy leírtad a gondolataidat. Picit emésztenem kell, ami írtál, de mindenképpen válaszolni fogok.

Olga2 2014.01.22. 23:14:40

@mille_plateaux: Nyilván én csak kívülállóként, a saját tapasztalataimból tudok kiindulni leginkább.
Tudod, mi a durva?
Amikor együtt voltam a szeretőmmel, és természetesen feltöltődve mentem haza, sokszor én kezdeményeztem otthon (ami amúgy nemannyira volt jellemző finoman szólva), kedves voltam, bújós.
De ha eltelt pár nap és már nagyon hiányzott a Kedves, hát kirázott a hideg, ha a férjem hozzámért, össze kellett szorítanom a fogam szinte, hogy kibírjam.
Szóval a nők kiismerhetetlenek:-)

eszzé 2014.01.23. 10:51:48

@Olga2:
Jól ráijesztettél szegény Millére :-)
Abban azért egyezzünk meg, hogy abból, hogy ha valaki csalás után bújós, egyáltalán nem következik, hogy a bújás megcsalásra utal. Főleg akkor nem, ha Nóri esetén a csalás időszakában a bújás esetleg hiányzott.

Persze biztosat sosem lehet tudni, ez a legfőbb baj a bizalom elvesztésével.

Olga2 2014.01.23. 21:30:56

@eszzé: Igen, Te egy kicsit kultúráltabban fogalmaztad meg, de én is kb. így gondolom, mint Te, hogy az a kapcsolat (a csalás előtti) volt - nincs.
Nyilván lehet folytatni, avagy újrakezdeni, de itt már elég komoly játékszabályok lesznek, ezeket szépen meg is írtad.

2014.01.28. 16:23:41

Fúú haver. Nekem ebből az a tanulság hogy sohasem nősülök meg.

mille_plateaux 2014.01.28. 20:51:38

@GépészGedeon:

Nem a házassággal van a baj, hanem a hűtlenséggel. Bízom benne, hogy a két dolog nem szükségszerűen tartozik össze.

2014.01.29. 17:28:21

@mille_plateaux: Már bocsánat (már az elejétől kezdve olvaslak) de a Te esetedben (sajnos)ez összetartozott, és ez szerintem azért lelkileg elég keményen megviselt.

mille_plateaux 2014.01.29. 18:16:15

@GépészGedeon:

Igen, ez esetemben sajnos tényleg együtt jelentkeztek ezek a dolgok, de volt időszak, amikor életem legboldogabb időszakát éltem át, házasként. Az, hogy ez megváltozott, az rossz döntések sorozatának köszönhető, és nem magát a házasság intézményét minősíti.

Engem Is 2014.02.01. 23:52:23

Hát sziasztok, régen jártam errefele. Elöljáróban: a megcsalatásom óta eltelt időszak a legemlékezetesebb, legtartalmasabb és legszebb időszak volt a párkapcsolatunkban. Ezt nem tudom megmagyarázni, de érzem. Hasonlóan élénk emlékek maradnak minden pillanatáról, mint amilyeneket gyermekkoromból őrzök.

Megmutatta, hogy mennyivel több a mi kapcsolatunk a szexuális együttlétnél, a hirtelen fellángolásnál. Csúnyábbat mondok: több a szerelemnél is. Ő anyám helyett anyám, én apja helyett apja vagyok. És van egy gyönyörű gyerekünk, akinek az élete sok-sok szerelemnél is többet ér.

Nem lehet efféle sérelmek miatt megkeseredni és más életét megkeseríteni. Ha veled akar maradni Nóri, annak oka van, és a legrosszabb, amit tehetsz, hogy folyamatosan érezteted vele, mennyire megsértett. Tudja ő azt jól, de talán nem is gondolta, hogy ennyire fontos számodra a hűség. Szinte biztos, hogy számára nem az. Lehet, hogy a ti kapcsolatotok is több mint egy szerelem, sőt, több mint sok szerelem együttvéve.

Aki egy szerelem miatt elhagy valakit, annak az a valaki nem jelentett többet, mint az, akibe beleszeretett. Tíz év után ez lenne az igazi sértés! Beleszeretett valakibe, csakúgy, mint a párom, de "a harmadik" nem ért annyit, hogy miatta elhagyjon téged (engem). Többet érsz neki, és ez így helyes.

Lányok, miért kellene rögtön lelépni, ha valaki másba beleszeretünk? Egy párkapcsolatban nincs semmi más a bolond szerelmen, öntudatlan szexen kívül? Nem vagyunk többek ennél, mi, emberek?

Engem Is 2014.02.02. 08:23:41

Még pár adalék, ami talán segít megérteni az én esetemet:
- Több mint 10 év után a párom önbizalomhiányban szenvedhetett, a barátnői folyamatos csábítási történeteit hallgatva valószínűleg irigységet is érzett.
- Egy nagyon rossz pillanatban egy viccesnek szánt megjegyzéssel csúnyán megsértettem (ezt ő mondta el nemrég, én szinte nem is emlékeztem rá).
- Egy kisebb családi tragédia történt (nem sokkal a megcsalás kezdete előtt), ami engem nagyon megviselt, és ő magát okolta érte. Azt gondolta, hogy én is őt okolom (pedig nem).
- Ebben az időszakban elkezdtem komolyabban venni a sportot (pl. azért, hogy a tragédiát fel tudjam dolgozni), ami rendszeres, gyakori "kimaradásokat" jelentett, ő pedig úgy érezte, hogy én vagyok az, aki megcsalom őt.
- A másik jó parti volt, még a barátnők is bepróbálkoztak nála, és rendszeresen lepattantak. Ha én nő lennék, én lehet, hogy őt választanám magam helyett! (Persze nem vagyok nő, nem tudom.)
- A másiknak pár olyan dolog fontosabb volt, aminek a párom is jelentőséget tulajdonított, ám én elbagatellizáltam. (Már jobban figyelek ezekre a dolgokra. Többek között ezért is lett tartalmasabb az életem.)
- Úgy néz ki, hogy a szexnek kevés köze volt az egészhez.

mille_plateaux 2014.02.02. 16:47:12

Ami a bizonyos dolgok jelentéktelenként történő kezelését illeti, osztom a tapasztalataidat, sőt, esetemben ennek jórészt köze volt a hiúsághoz is. Nóri egyre divatosabban öltözködött, amelynek velejárója, hogy néha mellényúl az ember, és sikerül rosszul dönteni a beszerzendő darabot illetően. Hova tovább, olyan is van, hogy másnak tetszik ugyanabban a ruhában a nő, míg egyes férfiaknak nem. Elkövettem azt a hibát, hogy őszinte voltam, és elmondtam, ha valami nem jött be, mitöbb, megkérdőjeleztem esetenként, hogy miért is van szükség "n+1" darabszámú felső vagy cipő megvásárlására. Jelzem, nem anygi okok miatt zavart ez az egész, hanem egyszerűen nem értettem, miért lett ez olyan fontos, amikor korábban Nóri csak akkor vásárolt ruhát, amikor arra valóban szüksége volt. Erős pótcselekvésnek éreztem ezt az egészet, amellyel a fiatalságát, pontosabban a fiatalkori nélkülözést ellensúlyozta. Mások persze agyba-főbe dícsérték, amely következtében én lettem a korlátolt, aki nem érti, miért is kell a folyamatos vásárlás. Most sem értem, de már nem szólok érte semmit.
Ha vitatkozunk, legalább legyen értelmes oka.

Engem Is 2014.02.11. 19:48:55

@mille_plateaux: Tegnap sajnos (vagy nem sajnos, nem tudom eldönteni) megint vitáztunk egy ízeset a párommal, és a fenti felvetéseimet mind megerősítette közvetlenül vagy közvetve. Fő motívum volt a sértés "megbosszulása" és az, hogy ez az egész csak játék volt az ő részéről. Amikor azt mondtam, hogy soha többé nem hiszek neki, látszott, hogy igencsak bántja a dolog.

mille_plateaux 2014.02.12. 06:21:54

@Engem Is:

Ami azt illeti, sohasem értettem, mi a játék ebben a dologban. Lehet, hogy csak én vagyok túlzottan racionális, de nem flörtölök, nem kísértem a sorsot, ha csak nem feltett szándékom a párkapcsolat kialakítása. Azt hiszem, rengeteg jól működő kapcsolat ment már rá arra, hogy az egyik fél nem állt le időben ezekkel a játékos flörtökkel, vagy esetleg bosszúból keresett másnál önigazolást.

Szerintem ez történt Nálatok, és Nálunk is: voltak sérelmek, amelyeket beszélgetéssel, elhatározással nagyon könnyen fel lehetett volna oldani, de erre sohasem került sor, mert az éppen zajló, jópofa "játéknak" indult flört egy gyengébb pillanatban konkrét viszonyba csapott át.

A magam részéről mindig is tudatosan kerültem a céltalan flörtölést, pontosan azért, mert felismertem a benne rejlő veszélyt, de a jelek szerint közel sincs mindenki így ezzel.

Engem Is 2014.02.13. 19:50:58

@mille_plateaux: ennél sokkal durvább, veszélyesebb játékokat is űznek emberek, gondoljunk pl. azokra, akik magas épületekre másznak mindenfajta biztosítás nélkül

mininere 2014.02.22. 21:20:16

@eszzé: Nagyon tetszett, amit írtál, szerintem jól összefoglaltad a lényeget.
@mille_plateaux: Kedves Mille! Kívánom, hogy meg tudj erősödni, és sikerüljön túljutnotok ezen az időszakon! Mivel valami hasonló szituációban érintve voltam én is, ezért megkérdezem, hogy hogy intézted volna el ahogy írtad intelligens módon a "kedves" barátnőt. Mert sajnos nálunk is folyamatosan mérgezte a kapcsolatunkat a "kedves" barátnő, és csak most kezdem összerakni, hogy mit is tett a házasságunkkal.

mille_plateaux 2014.02.23. 14:03:50

@mininere:

Sajnos nem tudok konkrét dolgot mondani, de az biztos, hogy nem így tettem volna. Az őszinteség egy ilyen játszmában nem kifizetődő tulajdonság, pláne, ha valaki a manipulációval él ellened. Lehet, hogy el kellett volna beszélgetnem a kedves barátnővel szemtől szemben, de ami még jobb ötletnek tűnik, hármasban kellett volna megpróbálni lejáratni őt. Az ember háta mögött rengetegen osztják az észt, de ha szembesíted ezzel, úgy, hogy van közönség is, már nem sokan tudják tartani a lépést. Vélhetően egy ilyen, ártatlannak induló hármas beszélgetés alkalmával kellett volna megkérdezni, hogy milyen jogon osztja az észt, ha sem tapasztalata, sem rálátása nincs a teljes történetre? Esetleg érdemes lett volna ezen a pontos megpróbálni finoman megalázni is, hogy érezze az erőviszonyokaat. Nem tudom, mi lett volna jó megoldás, de hagyni, hogy befolyásolja Nórit nagyon nem volt jó ötlet.

mille_plateaux 2014.02.23. 14:06:47

@mininere:

Még valami: taktikusan arra kellett volna játszanom, hogy önmagát tegye hiteltelenné, ugyanakkor gondoskodni kellett volna arról is, hogy a sjaát életében legyenek problémái, amivel foglalkozhat. Utóbbi persze aljas lépés, de legközelebb soha nem engedném senkinek, hogy manipulálja a magánéletemet, mindegy, hog ennek mi az ára. A korrekt játékszabályokat ilyen esetben el kell felejteni, különben úgy végzi az egyszeri jóhiszemű ember, mint ahogyan én tettem.

mille_plateaux 2014.02.25. 05:17:08

@Alfréd76:

Mindenképpen. Túl sok minden történik mostanában kettőnkkel ahhoz, hogy azonnal leírjam, át kell gondolnom a helyzetet.

mille_plateaux 2014.02.27. 18:56:08

@Alfréd76: @Engem Is: @mininere: @Olga2: @eszzé: @fotengelyszimering:

Sziasztok!

Újabb bejegyzés született, ha időtök engedi, szívesen venném, ha leírnátok a véleményeteket!

Mille

Max & Maxina · www.maxandmaxina.blog.hu 2014.03.02. 10:14:44

szóba került itt két dolog, ami megmozgatott.
az egyik itt a bejegyzésben és a hozzászólásokban is " "tetten" érhető itt-ott. a sokáig úgy éreztem és azt gondoltam, hogy azt gondolja......
mindkettő felveti a határok pontos kijelölését, méghozzá rögvest. ha nem jelölöm ki a határokat egyértelműen mindkettőnk számára, ha nem tudatosítom magamban és a másikban is, hogy hol van számomra az a határ, amelyet ha ő átlép az számomra fájdalommal jár, akkor nagy bajban leszek. hiába próbálom ugyanis "elviselni", magamat átformálva könnyebbé tenni a helyzetet a saját magam számára, a rossz érzéseket nem fogom tudni kisütni, legfeljebb a felszín alá nyomni iszonyú erőfeszítések árán. ez rengeteg elpazarolt energia, ráadásul a feszültség, a düh a másikkal kapcsolatban csak egyre növekszik, hiszen már rég "tudnia kéne" mit tegyen, mi számomra a rossz, mégse....
akkor, abban az esetben, ha kimondom, hogy babám, te bizony túl lépsz minden határon nálam, mikor azt teszed, vagy nem teszed, hogy...egyértelmű üzenet. persze, erre lehet válasz a másik féltől, hogy: de hát,...meg ugyanmár...meg szerintem ennek nincs jelentősége...stb.
ekkor kell tudatosítani magamban, majd a másikban is, hogy jogom van az érzéseimhez. a rossz érzéseimhez is. lehet, hogy szerinte ennek semmi jelentősége az ő szemszögéből, de, ha legyint az én rossz érzéseimre, ha könnyedén túllép és semmibe veszi őket, akkor rajtam lép túl, engem vesz semmibe. márpedig azt nem teheti, pláne akkor, ha azt mondja szeret, ha azt mondja fontos vagyok, ha azt mondja ennek semmi jelentősége. mert ha így van, és mégse veszi tekintetbe az én érzéseimet, kamuzik. nem én vagyok fontos neki, hanem a viselkedés, amivel fájdalmat okoz. és innentől kezdve nálam a labda: átgondolni és eldönteni: mit hagyok neki, hogy megtegyen velem.
és itt jön be, a "azt gondoltam tudja, azt gondoltam, hogy azt gondolja, azt gondoltam, ő is úgy érzi"...
fontos tudni, hogy az én gondolataim, az én érzéseim, az én értékrendem, az én határaim: az enyémek. egyáltalán nem biztos, hogy ő tényleg azt gondolja, tényleg az érzi, tényleg tudja. nincs más: kimondani, megkérdezni, kijelölni.
és az érzésekről még. valaki itt azt mondta, hogy az érzéseink nem mi vagyunk.
szerintem az érzéseink jelzőrendszerek. hamarabb jelzik a számunkra jót és rosszat is, mintsem azt az agyunk lekövetni tudná. ha valamivel kapcsolatban nekem úgynevezett "rossz" érzéseim vannak: düh, fájdalom, féltékenység, irigység, bizonytalanság, stb. akkor az egy nagyon pontos jelzés számunkra - gond van. állj meg! nézd meg! vedd észre! figyelj! mi a baj? már érzed, de még nem tudod. tudd! járj utána! fogalmazd meg! azután mondd ki! és tégy ellene. ha nem veszünk tudomást ezekről az érzésekről, ha úgy érezzük velünk van a baj, mert mi annál jobbak vagyunk, hogy ilyen "alantas" nem megfelelő érzéseink vannak és próbálunk "jobbak", "emelkedettebbek" lenni, akkor hárítunk, tagadunk, és olyan terheket rakunk magunkra, amikbe előbb, vagy utóbb belerokkanunk. az érzéseink a barátaink. megmutatják a határainkat. megmutatják kik vagyunk, mi számunkra a fontos. igen, a féltékenység is. igen, az irigység is. igen, a harag is.
tehát, érezni, tudni, körvonalazni és dönteni. egyben ezzel megadni a lehetőséget a másiknak is a saját döntéseire. ha úgy dönt, nem veszi figyelembe, ha úgy dönt, neki más a fontos - legalább tudjuk, legalább tudja. de egymás tiszteletben tartásával, partnerként tudunk azután közös döntést hozni.
egyszerűen hangzik, de rohadt nehéz. viszont nincs más út.
és ha hazudik? ja, igen. meglehet. és ha a következő is? az is lehet. nincs garancia az életre. és sajnos a másikra, akit szeretünk, rá sincs garancia. nincs és kész. egy garanciánk lehet: nekünk, magunknak - önmagunkra. és ez egyvalamire elég csak: hogy ne váljunk áldozattá és ne váljunk önmagunk szemében senkivé.
azért ez nem kevés. :)
maxina

mille_plateaux 2014.03.02. 11:06:47

@Max & Maxina:

Tetszik, ami írtál. Következetes, összeszedett. Igyekszem megfogadni, mert látok benne potenciált.

Max & Maxina · www.maxandmaxina.blog.hu 2014.03.02. 13:30:36

@mille_plateaux: :) én köszi a bejegyzést, mert lehetőséget adott számomra, hogy összegezzem az eddig "tanultakat". ha megfogadod, ha alkalmazni próbálod, a lelked rajta....:D:P
sok konfliktus és sok küszködés. churchill bácsi tudta mit beszél. azóta sokan beszéltek már a levegőbe, így vált ez bizony közhellyé. de közhelyek ellen jó orvosság, ha vannak páran, akik megjárják és megélik az értelmüket. :) (jobb, mint a shoppingolás, vagy a szeretőzés problémák megoldására!)

nemini teneri 2014.05.30. 10:54:10

"...Így történt ez valahogy esetünkben is; adott volt egy alapvetően jól működő kapcsolat, amely több évnyi szerelemből és stabil együtt járásból nőtte ki magát végül házassággá, mégpedig oly módon, hogy az említett időszak alatt tulajdonképpen sohasem került nagyobb hullámvölgybe, gödörbe. Az első komolyabb megingás több okra is visszavezethető, de tény, hogy igazán komoly fordulatot akkor vett a történet, amikor feltűnt az a bizonyos harmadik fél a színen."

Tudod, mi a durva? Hogy velünk PONTOSAN UGYANEZ TÖRTÉNT/TÖRTÉNIK.

És ami a legrosszabb: látásból, futólag ismerem azt a bizonyos "harmadikat", tudok róla dolgokat és ez alapján nem tudom őt gyűlölni azért, hogy belépett az életünkbe. Ami amúgy nem lenne rossz, ahogy mondani szokás "a körülményekhez képest", csak kedves feleségemre a harmincas évei derekán járva rátört egyfajta orgazmusgörcs (hogy ti. orgazmust mindenáron), és érezteti velem, hogy bizony ezt tőlem nem kapja meg, ezért kell neki a másik..."csak" ezért... amúgy meg szeret(jük egymást) mint ember, mint társ...de vajon meddig mehet ez így még?

mille_plateaux 2014.05.30. 14:35:29

@nemini teneri:

Ha engem kérdezel, semeddig. Nem tudom elképzelni, hogy együtt maradjak valakivel, aki mellett nem jó a szex. Mert Neked sem az, fogadok, pokoli érzés tudni, hogy más kielégíti azt a nőt, akit Neked nem sikerül, és ezek után kivédhetetlen teljesítmény kényszer kísérhet minden együttlétet. Tudom, miről beszélek, pedig Nálunk nincs panasz a szexre, megis, amióta tudom, hogy Nóri mással volt, folyamatosan érzem a nyomást magamban, ha lefekszünk. Ilyenkor jönnek elő az emberben azok a dolgok, hogy elég hosszú-e, vastag-e a ceruza, stb... Annyira gyerekes, tudom, de szerintem ez ösztön. A helyzetedben nem tudom, mit tennék, komolyan. Hogyan van egyáltalán önbizalmad? Szerintem a saját érdeked azt diktálná, hogy keress mást, akivel ez a rész is passzol, de tudom azt is, higy a szerelem nagy úr. Belőlem is mit ki nem hoz...

Más. Miért van az, hogy megőrülnek a nők 30 környékén?! Nem leszek népszerű, de van abban valami, hogy a férfiak gyűlölik a feministákat. Az olyan dolgokat egy kapcsolatban (nemtől, kortól függetlenül) el kellene felejteni, hogy "nekem jár". Nincs nekem, csak nekünk van. Ha ezt valaki nem fogadja el hosszabb távon, annak kutya vagy macska való, nem házastárs, vagy partner.

nemini teneri 2014.06.01. 14:02:59

@mille_plateaux: Nekem inkább az a meglepő, hogy a történtek ellenére időről időre megkívánom, mitöbb olyankor jó nekem - és ez az ami bánt, hogy ő került fölénybe...mert ő az aki engem ki tud elégíteni és én viszont nem vagyok neki elég jó.

Az meg, hogy meddig tart a kapcsolat...kimondva-kimondatlanul tudom a választ: amíg mindkettőnkben megvan a szikrája annak, hogy tegyünk azért, hogy összejöjjön a baba...és már nincs sok időnk...4 éve próbálkozunk, sajnos eredménytelenül...neki van olyan eü. problémája, ami nagyban nehezíti a helyzetet...szóval,amíg ezt nem adtuk/adjuk fel, addig együtt leszünk, aztán meg bármi lehet...

estrella_ 2014.06.23. 13:39:40

"...Nóri is belátja majd, hogy szabad ember, mindig is az volt, és én csak annyit vártam el tőle, amennyit magam is önként felvállalok ebben a kapcsolatban, kettőnk szerelméért."

Csak én érzek csúnya ellentmondást ebben a mondatodban? Szerintem az "elvárok" kulcsszó lehet abban, hogy mitől ment tönkre a kapcsolatotok. Két független ember szabadon vállalt szövetsége nem alapulhat elvárásokon, csakis együttműködésen.

mille_plateaux 2014.06.23. 17:18:51

@estrella_:

Szabad akarat? Szövetség? Mindaddig így van, amíg érzed a határt, és nem alázod meg a másikat. Szerintem jogos elvárás - és igen, elvárás - hogy ez egy pár életében soha ne történjen meg.

ORMI 2018.09.10. 14:09:48

Nem tudom, hogy még használva van e a blog vagy sem. Egész nap kutakodtam olyan esetek után ami velem történt.