Sokáig úgy gondoltam a megcsalásra, mint egy olyan megvetendő anomáliára, ami csak és kizárólag olyan kapcsolatokban fordul elő, ahol valami jelentős probléma lappang a háttérben, úgymint a szerelem teljes vagy részleges hiánya, nem megfelelő kommunikáció a társak viszonylatában, a két fél közötti jelentős mértékű esztétikai / értelmi különbségek megléte, illetve a rossz szülői példa késői hatásaként jelentkező hűtlen jellemvonások kiütközése, jellemzően a férfi tekintetében. Hatalmasat tévedtem. A saját kapcsolatom törése minden kétséget kizáró módon világított rá arra a tényre, hogy hamis illúzióban ringatja magát az az ember, aki úgy gondolja, hogy az ő párkapcsolata megingathatatlan, hogy őt nem érintik azok a veszélyek, amelyek más párokat tönkre tesznek a környezetében, és úgy általában véve azt képzeli, hogy a saját kapcsolata más, több, minőségileg jobb, mint az őt körülvevő embertársaié.
Mindez tévedés. Ebben a kérdésben bizton állíthatom, igaz a közhely: minden ember egyenlő.
Hogy miért született meg ez a blog? Számtalan válaszom, indokom van rá. Első körben azért, mert az írásnál nincs jobb orvosság a lélek gyötrelmeire, az öngyógyító folyamatok elősegítésére. Ezen túllépve racionálisabb okaim is vannak: nincs olyan ember a környezetemben, akinek tudnék, vagy akarnék beszélni erről a dologról, a bizalom ugyebár ritka kincs ebben a világban. Adná magát a pszichológus, mint megoldás, azonban sohasem jártam szakembernél, továbbá úgy gondolom, hogy nem ennél a pontnál kell elkezdeni orvoshoz járni, különösképpen, hogy az identitásomat egyáltalán nem szeretném a történetem mellé adni egy nagyjából vadidegen embernek, titoktartás ide, vagy oda. Van bennem némi önzés is, hiszen bízom benne, hogy lesz majd olyan olvasó, aki átélt már hasonlót, ennek megfelelően rendelkezik olyan tapasztalattal, amely számomra (is) segítséget jelenthet a továbblépésben. Szintén az okok közé sorolható a saját tapasztalataim megosztásának lehetősége mások irányába, hiszen a „nagy leleplezés” pillanata óta minden egyes nap, minden egyes percében küzdök a problémával, ennek köszönhetően az utóbbi 1 évben számtalan felismeréssel gazdagodtam, amelyet „papírra vetve” talán a hasonló cipőben járóknak magam segíthetek valamelyest az előrelépésben.
Végül, amolyan álomképként: szeretném hinni, hogy ha olyan ember talál majd a blogomra, aki még csak kacérkodik a megcsalással, látván annak következményeit, kétszer is meggondolja majd, hogy milyen utat válasszon magának és a párjának a jövőre nézve. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy utópisztikus, már-már mulatságosan romantikus gondolat, de ha csak egyetlen egy ember is átgondolja a helyzetét, bepillantást nyerve egy megcsalt ember mindennapjaiba, majd a kritikus helyzetben ennek megfelelően hoz döntést (legyen az bármilyen előjelű is), már megérte a fáradtság részemről.
Van még valami, ami írásra sarkallt: nem találtam olyan blogot a témában, ami részletekbe menően tárgyalta volna azt, ami a leginkább lényeges ezekben a történetekben: a továbblépés lehetőségeit, a választott irány nehézségeit, a döntésünkből fakadó mindennapos lelki gyötrelmet. Nem célom az önsajnálat, éppen ellenkezőleg: igyekszem kizárólag annyit leírni a konkrét történetemről, amennyi feltétlenül szükséges, sokkal inkább arról írok majd, hogy milyen érzések, fordulatok, gondolatok kavarognak bennem, hogy miképpen módosul a történtek függvényében a saját jellemem.
Vágjunk is bele.
